Vezetéstechnikai vetélkedő

Dupla Trabant

Vajon melyik a haladási irány? Az épített járgánynak valahogy 2 eleje van és nincs hátulja. A két sofőrnek nemcsak a kormányváltóval kell megküzdenie, hanem egymással is jól kell kommunikálnia ahhoz, hogy a kitűzött pályát teljesíteni tudják. Lássuk ki lesz a legügyesebb!

 

Trabant Triál

Megkergült a hűséges paripa. A hátsó kerekek mintha jégen mennének. A kijelölt pályán megfelelő tempóban végighaladni kihívó feladat.
 

Triál

Vezetéstechnikai pályánkon, tapasztalt oktatóink segítségével gyakorolhatják vendégeink a veszélyesnek tűnő dőlésszögek határait súrolva, a terepen felmerülő bonyolultabb helyzetek megoldását, ügyeskedhetnek a kijelölt kapuk között.
 

Bekötött szem vagy tolatás

Ezen a pályán gyakorolhatják, illetve fejleszthetik „mitfahrer-i” képességeiket résztvevőink, miközben bekötött szemű társaikat irányítják, akiknek a pályát jelölő karók érintése nélkül kell vezetniük a terepjárókat –akár hátramenetben is. A feladat teljesítéséhez jól működő csapatmunkára lesz szükség.
 

Fordított kormányzású kerékpár

Keveseknek adatik meg, hogy a fejükben lévő kis kapcsolót át tudják állítani és így a jobb hirtelen bal, a bal pedig jobb legyen. Sok próbával érhető el a megfelelő teljesítmény. A legkitartóbbaknak vigyázni kell, ha legközelebb kerékpárra ülnek, mert a tanulás akár tartós is lehet!?
 

Tandem pálya


Komoly kihívás egy terepre felkészített tandem bringa kormányzása. Kijelölt pályán, pallón áthaladva, szlalomozva és a kosárlabdát is célba juttatva tekernek a 2 fős csapatok.

Csiga-bringa

Egyensúlyérzék, összpontosítás, ügyesség… Mindezt bevetve lehet elnyerni a „csiga-díjat”, de csak akkor, ha a bringán maradva sikerül a kijelölt pályaszakaszt minél több idő alatt teljesítsük. Sebességkedvelők hátrányban…

 

További – kiegészítő állomáshelyek

Quad lovag

E terepjáró gépek valóban nem ismernek akadályt, mindazonáltal vezetésük ügyességet, bátorságot és figyelmet igényel. Itt a lehetőség a quad motorok kipróbálására, valamint annak bebizonyítására, hogy kijelölt pályán való manőverezés nehéz, de nem lehetetlen feladat…

Bobcat slalom

Az eddig sem hétköznapi járműpark mellett még egy Bobcat homlokrakodó gép is a résztvevők rendelkezésére áll. A furcsa eszközzel, mely ügyes kezekben keringőzni is képes, valamennyi résztvevő egy-egy álomkört tehet…

Amennyiben további információra van szüksége, kérjük adja meg elérhetőségeit, és visszahívjuk!

#
Témakör: !
Név: !
E-mail cím:   !
Telefonszám:   !
Az információkérés tárgya / egyéb megjegyzés
  !
Biztonsági kód:
!
Új kód kérése

Munkatársaink

Ferencz Márton

Tanácsadó, outdoor tréner

Ferencz Márton

Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.

További kollégák

Résztvevőink mondták

Helyzetfüggő Vezetés - ötvözött tréning

Érezhetően komoly kutatások állnak a tananyag mögött, ennek megfelelően logikus és elfogadható dolgokat tanít. Jó volt.

Bartos Zoltán - EssNet Kft.

Érzelmi intelligencia

Jól felépített program, más tréningekkel összehasonlítva nagyon hasznos, elsajátítható tudást nyújt.

Varga Péter - Hödlmayr Kft.