Egy rossz mondat, csak egy nyeglén kiejtett szó, egy elhibázott hangsúly - és veszélyben a tisztesség, a szavahihetőség – akár a sajátunk, akár a vállalatunké…

 

Életünk minden pillanatában üzenünk a bennünket látó, halló, érzékelő közönségnek, kommunikálunk akkor is, ha egy szót sem szólunk, már azzal, hogy hallgatunk-e, hogy hogyan hallgatunk, nézünk, mit viselünk, hogyan hordjuk a hajunkat, állunk, vagy ülünk - kommunikálunk minden pillanatban, minden porcikánkkal. Ezeket a kommunikációs jeleket folyamatosan veszi a környezetünk, dekódolja, és következtetéseket von le belőle, akár akarjuk, akár nem!

 

Célunk nem lehet más, mint hogy egy adott helyzetben az üzenetünk bekerüljön a médiába (bármit is jelentsen a szó: média), hogy a teljes üzenet kerüljön be, és hogy a győzelem, a meggyőzés esélyével csak a mi üzenetünk kerüljön be! A hangunknak egy hatalmas kakofóniából kell kihallatszania, egy túlkommunikált világban. Ahol egy átlagos európai gyerek egyetlen nap alatt több ezer reklám-üzenettel találkozik, ahol a New York Times egyetlen számában több információ van, mint amihez egy átlagos középkori polgár egész életében hozzájutott, és sorolhatnánk…

Hatalmas a ricsaj, és nekem el kell juttatnom az üzenetem a célcsoporthoz mégis! Meg kell akadályoznom, hogy kapcsolatba hozzanak a korrupciós üggyel, melyhez semmi közöm, és ne érdekelje a sajtót, hogy megcsaltam-e a feleségemet, vagy hogy a kutyám magharapott egy sétáló nyugdíjast. El kell magyaráznom, miért veszélytelen a vásárlókra a termék, melyet veszélyesnek hisznek, vagy állítanak be valakik… Keresztül kell vinnem az akaratomat a médián, a tömegmédián és a közösségin is, különben elvesznek az érveim és elveszek én magam is!

 

Mindenekelőtt meg kell értenem a médiát - a struktúrát, melyben, és a szabályokat, melyek szerint működik. Értenem kell az ott dolgozó embereket, tudnom kell, hogy mi fontos számukra, miről lehet meggyőzni őket és mi az, amivel hiába is próbálkozom…

Tudatában kell lennem például, hogy az újságíró hírt „eszik”. Hírből él, hírt ad el. Addig megy előre, míg hírt nem talál. Hiába is akarnám lebeszélni. Mintha a napot akarnám meggyőzni, hogy ne süssön, vagy az esőt, hogy ne essen.

Tudnom kell, mi a penzum és mit tesz egy médiamunkással, és mit jelent számára a lapzárta és a leadási határidő.

Tisztában kell, hogy legyek vele: az újságíró, ha az együttműködést keresem, nem ellenség! A média akár eszköz is lehet, akár a legnagyobb bajban is, hiszen tudjuk: minden krízis egyben lehetőség is!

 

Hiába kezdem a krízis elleni harcot, a krízis-kommunikációt, amikor már beütött a baj!

Ismernünk kell a sajtót, az újságírókat, tudnunk kell, hogy kit mi érdekelhet, és mi nem érdekel biztosan, ki milyen háttérrel, rossz esetben szándékkal érkezik, kit lehet meggyőzni, és kinél nem lehet más cél, mint a kárenyhítés.

Néhány éve még segíthetett, ha ismertük a főszerkesztőt néhány lapnál. Mára a média demokratizálódott - mindenkié. Blogok, kommentek, mindenki által hozzáférhető digitális archívumok ezrei jelenthetnek veszélyforrást vagy éppen lehetőséget, attól függően, hogy felkészültünk-e vagy nem…

 A kommunikációs stratégia és az üzenet

Mit sem ér a felkészültség, ha nem alkotunk kommunikációs stratégiát, ha nem tiszta és befogadható az üzenet. Mert az üzenet nem az, amit mondunk. Ha akarom egyszerűbb, ha akarom bonyolultabb annál. Egy kommunikációnak soha nem lehet több üzenete, ha sikeresek akarunk lenni. Mindig készen kell állnom a tervvel, a stratégiával és az aktuális üzenettel, mindig tudnom kell elmondani, amihez ismernem kell e történetmesélés szabályait. Mert a kis történet mindig a nagy narratíva része, illeszkednie kell hozzá, helyet kell benne foglalnia.

 

Minden egyes kommunikációval történetet mesélünk. Saját történetünket és cégünk történetét. Ehhez meg kell ismernünk a médiaszereplések kommunikációs szabályait, a verbális és nonverbális jelek kódolását és dekódolását, értenünk kell, mi mit jelent, mit akar a másik és mi hogyan érhetjük el, amit mi akarunk. Ez a terület azzal együtt hihetetlen sok dolgot tartalmaz, hogy az előzőek nélkül mit sem ér. Tudnom kell például, hogy:

• milyen szavakat használhatok, és milyen hangokat kerüljek,
• hogyan öltözzem egy adott nyilatkozathoz,
• álljak, vagy üljek (és hogyan) miközben beszélek,
• milyen színek segítenek pozitív benyomást tennem,
• mely helyzetek hozhatnak rám bajt,
• hogyan ismerjem fel és kerüljem el a csapdákat,
• mi a soundbite és hogyan használjam fel,
• mikor adjak doorstep-et és mikor telefonos interjút,
• megszólaljak-e egy adott helyzetben, vagy használjam az örök jó tanácsot: „akkor most azonnal várunk”?